HTML

Bécsi Szelet

Egy szelet bécs!

Archívum

2010.06.06. 14:23 SzSMac

Magyar Business találkozó Bécsben

Bonjour,

 
Ismét netközelben vagyok végre, szóval arra jutottam hogy bár építőleg talán kevésbé hat amiről írni szándékozom, mint az eddigi posztok, viszont szerintem fontos része lehet egy Bécsben élő magyarnak a könyebb beilleszkedésben és például munkakapcsolatok kiépítésében. Amiről pedig itt szó van az nem más minthogy az elmúlt héten egy a Facebook-on fellelt és egy ismerősöm által ajánlott magyar közösség legújabb
összejövetelén vehettem részt!
 
A csoport zártkörű olyan tekintetben, hogy előzetes jelentkezésell lehet résztvenni a találkozón, viszont ezen szabály betartása mellett mindenkit szivesen látnak. Az est "háziasszonya" Dr. Újvárosi Veronika (www.kloetzl.net)
 volt többedszerre akinek álhatatos munkályáért csak köszönetet lehet mondani. A esemény nyomon követhető a facebook-on, mint azt már mondottam volt, és a szervező-kisasszony elmondása szerint általában 2-3 havonta kerül megrendezésre egyeztetett időpont szerint. 
 
Az összejövetel a Restaurant Salzburg-ban lett megszervezve, a 6. kerületben pár lépésre a Naschmarkt-tól. A társaságban mindenféle foglalkoztatású ember megfordult, és a korosztályok tekintetében  a 14 évestől egészen az idősebbekig felvonultató paletta volt jellemző. Szóval aki Bécsben él és egy pohár bor vagy egy jó vacsora kíséretében szeretne kellemes társalgást folytatni, esetlegesen névjegykártyát cserélni egy ügyvéddel, jazz-énekessel, orvossal, fodrásszal, gyógymasszőrrel, vagy épp egy csöppet sem hivalkodó humorú és választékos modorú blogíróval az kövesse nyomon az eseményeket, és ne legyen rest a legközelebbi alkalommal mihamarabb jelezni érkezését.
 
Sebastian
 
U.I.: A szervező nem kér semmit fáradságos munkályáért cserébe, csupán annyit hogy a becsületét senki se csorbítsa azzal hogy esetlegesen számlát hagy hátra távozása után, így magától értetődően mindenki maga fizeti a fogyasztását. 

Szólj hozzá!


2010.05.10. 17:28 SzSMac

Genuss Festival

 

A kulináris élvezetek kedvelőinek kecsegtetett kiváló programmal az idén a Stadtpark-ban megrendezésre kerülő Genuss Festivál, ahol nemcsak Ausztria ínycsiklandózóan finom sajtjaival, és egyéb szemet de inkább szájat megörvendeztető finomságaival ismerkedhettünk meg, hanem a borkedvelők és egyéb szeszes ital fogyasztók is kedvüket lelték a kínálatban. 
Mondanom sem kell bár mi utolsó nap csöppentünk a város közepén rendezett étel és ital kavalkádba de nagyon úgy tűnt hogy egy efféle rendezvény bizony sokakat késztet arra hogy feladják az egész napos lázas ücsörgésüket (vasárnap volt, itt ilyenkor még a víz sem folyik) és ellátogassanak a sátorvárosba. Állítom, hogy sokakat nem a remek vásárlási lehetőség volt ami csábított hanem inkább a jó idő és a rengeteg ingyenes kóstoló, mert bizony az árak még bécsi mértékkel mérve sem voltak éppen barátiak. (De lehet hogy csak én sajnálok 1200 forintot egy termetesebb fánkra.)



Mindenesetre kijelenthetem hogy bár én magam nem vagyok nagy igényű étel terén és a konyhában is inkább a gyors és egyszerű finomságokat részesítem előnyben, ennek ellenére remekül szórakoztam és sok érdekességgel találkoztam az ausztriai konyhaművészet terén. 
Azoknak aki idén nem jutottak el kedveskednék egy pár fotóval amit a helyszínen kattintottam el, hogy legalább kedvet kapjanak hozzá és jövőre erre a pár napra ők is a császárváros sürgő forgatagába csöppenjenek.
Bár én a legtöbb időmet (lévén tántoríthatatlan édesszájú) a lekváros sátor finomságainak beható tanulmányozásával töltöttem, azért a képen szereplő pultot sem volt egyszerű magam mögött hagyni! :D
Azt hiszem legjobb lesz ha ezzel zárom is soraimat. A legközelebbi posztig is au revoir...
 
Sebastian
 
 
 
 
 
update: bocs a kései posztértegy
 
ideig hányódott a vázlatok köztmíg
 
végre megtanultam használni a
 
szerkeztői felületet a
 
blog.hu-n... :) Igyekszem
 
gyakrabban írni amint időm
 
és ingadozó
 
internetkacsolatom engedi...
 

Szólj hozzá!


2010.05.08. 13:08 SzSMac

"Journey to the End of the Night" avagy az éjszakai vadászat Bécsben

Helló Mindenkinek,

Ma egy kicsit rendhagyó módon foglalkoznék egy érdekességel mégpedig egy különös eseménnyel aminek  2010 május 15.-én Bécs ad otthont! Egészen pontosan 18:45-ös kezdéssel...

Gondolom mindenkinek kellett már akadályversenyen részt venni, akár iskolai rendezvényeken akár cserkész vagy kisdobos korában. Annak ez ismerősnek fog tünni bár hozzá kell tenni némi elmés átalakítással egy kevés adrenalinnal és nem utolsósorban tötális örülettel fűszerezve, tárja ezt elén pár kreativ ember világszerte. A játék lényege hogy a városban fel alá rohangászva különböző ellenörzőpontokat kell fellelnünk és az ott teljesitendő feladat végeztével a következő irányába indulnunk! Ezt természetesen éjszaka...

Na de hogy a dolog ne legyen unalmas nem csak arra kell figyelnünk hogy az olykor rettentő ügyesen álcázott checkpoint-okat felleljük, de arra is hogy a játékosok elfogására szakosodott vadászokat elkerüljük, ugyanis akit a vadászok nyakon csípnek annak a játék ilyen formában véget ért és onnatól ők is a vadászok táborát lesz kénytelen gazdagítani! :)


A versenyzők és üldözőik is más más színű karszalagot viselnek és mint a képen láthatjátok pár hunter igen jellegzetes sminket visel és más rémísztő külsőségek is segítik azt a folyamatot számára hogy a "szart is kiijessze" az elé került futókból. A vulgáris megfogalmazást egyébként ők maguk küldték ilyen formában nekem az egyik email-re természetesen angolul.

Aki hozzám hasonlóan kedvett kapott ehez a a fajta szórakozáshoz, az felkeresheti őket a weboldalukon, vagy a facebook csoportban ahol részletes leírást kaphat ez egészről. Persze ha valaki inkább a kényelmesebbek táborát gazdagítja annak elmondom, hogy fotósok, videósok jelentkezését is várják valamint vadásznak és ellenörzőpontosnak is lehet jelentkezni! Régebbi versenyekről a fotók itt és ha valaki kívácsi megnézheti a chicago-iak videóját az ottani eseményről itt!

Szerintem ez egy páratlan élmény lehet mindenki számára, aki nem sajnál rá egy éjszakát, egy remek társaságban. Rendhagyó szórakozással és egy felejthetetlen kikapcsolódással vár tehát a bécsi éjszaka május 15.-én szombaton a Pötzleinsdorfer Schlosspark-ban a templomnál...

Sebastian

P.S.: Ha valaki szívesen csatlakozna hozzám, az írjon mail-t az szsmac@aol.com-ra!

 

Update: Időközben az időpontot 18:30-ra változtatták!

Szólj hozzá!

Címkék: vadász szórakozás verseny külföld ausztria bécs éjszakai the magyarok journey to érdekesség futás night of városi end


2010.05.06. 16:56 SzSMac

Munkavállalási és egyebek

Guten Tag, mindenkinek,
 
Remélem szebb az idő odahaza mint itt kint mert bizony itt napok óta esők és zivatarok áztatják az utcát, és nem kis elszomorodásomra vissza kellett kapcsolnom a fűtést a lakásban, amit nagy ügybuzgalommal kapcsoltam le a felmelegedésről szóló meteorológiai jelentések hatására! Bízom benne hogy más nem esett az én hibámba! :)
 
A tegnap leírtak kis kiegészítéséhez gondoltam egy pár szót még hozzáfűznék a folyamatról hogy ne érjen senkit meglepetés az Osztrák munkaügyi hivatalban! Ugyanis már tegnap írtam hogy, Ausztriában az osztrák munkáltató foglya nektek ezt kiváltani, ha megfelelő munkaerőnek tart. Ez jó abból a szempontból hogy így levesznek az ember válláról egy csomó papírmunkával vesződést és utánajárást.
 
Viszont fontos tudnunk hogy 2011. április 30-ig továbbra is munkavállalási engedélyre van szükségünk, ahhoz, hogy Ausztriában el tudjunk helyezkedni. Ezt Beschäftigungsbewilligungnak hívják, és minden esetben a leendő munkáltatónk igényli. Megszerzése igen nehéz, néha azonban az osztrák állam egy adott területen (pl. fémipar) fellépő munkaerőhiány következtében „tömegesen” szokta kiadni, ilyenre a közelmúltban is volt példa. Pont ezért érdemes a hiányszakmákat böngészgetni az osztrák munkaügyi hivatal honlapján mert lényegesen nagyobb esélyünk van megkapni az engedélyt ha egy hiányszakmában próbálkozunk.
 
Egy kis érdekesség csupán, hogy (bár hozzátenném nem jár már túl nagy jelentőséggel hiszen 2011. április 30-ig már nincs hátra egy év.)  azok a munkavállalók, akik a belépési időtől (érvényességi idő kezdete) egy évig, azaz 12 hónapig legálisan és folyamatosan dolgoztak Ausztriában szabad mozgást kapnak az osztrák munkaerőpiacon. Azonban továbbra is szükségük van az Osztrák Munkaügyi Központtól egy ezt tanúsító igazolásra. Az osztrák munkavállalási engedély megadásának feltételei többek között, hogy munkát kell találnunk és a munkáltatónak gondoskodnia kell az engedélyünkről. Ez így első nekifutásra nem hangzik túlzottan bonyolultan, annál inkább a munkáltató felé elvárt feltételek, melyeknek biztosítása igen nehéz.
 
És még ehez hozzáfűzendő személyes tapasztalatom miszerint az osztrák munkáltatók nagy többsége nem tudja (legalábbis itt Bécsben) hogy egy magyar állampolgárnak hogyan váltsák ki a papírt. Szóval nem árt tájékozottnak lenni!
 
Ezen felül sokakat érdekelhet még a szezonális munka sípályákon esetleg, én ezzel különösebben nem foglalkoznék, nincs is sok tapasztalatom amit megoszthatnék a nagyérdeművel, legfeljebb annyi hogy valóban, az osztrák síparadicsomokban nem csak a síelők közt találkozni sok magyarral. Elmondásaik szerint is ez egy remek kereseti módszer hiszen bár a munka kemény, elég jól megfizetik és ráadásul a szállás étkezés a legtöbb helyen biztosított. Szóval ezzel kapcsolatban itt egy rövid cikk a síelők.hu-ról, remélem segít az ilyen típusú munkára vágyóknak! 
 
"SZEZONÁLIS MUNKAVÁLLALÁSI ENGEDÉLY
A turizmus, mezőgazdaság és fakitermelés (erdőgazdaság) területén munkaerőhiány léphet fel, amit a helyi (értsd osztrák) munkaerőpiac nem vagy csak részben tud kitölteni. Mezőgazdaságnál jellemzően az ország keleti felében, így Alsó-Ausztria, Felső-Ausztria, Burgenland és Bécs tartományokban. Novembertől márciusig, áprilisig az osztrák síterepeken van szükség munkaerőre, míg a nyári szezonban az ország összes üdülőhelyén. Ilyen munkákra legfeljebb fél évre (hat hónap) adható ki engedély. Mezőgazdasági kisegítőként hat hétre is meglehet kapni. Fontos tudni, hogy ezzel az engedéllyel nem válthatunk munkahelyet, tehát nem árt a főnőkkel jóban lenni :)"
 
Az utolsó sorokról jutott eszembe hogy az ingázóknak sem árt a főnök kegyeiben lenni mert szokás volt egy időben az hogy még az egy évük letelte előtt kijelentgették az embereket ha szabadságot vagy betegszabadságot vettek ki akár csak pár napra is. Ezzel aztán mindenki kedvét elvették a szabadnapoktól. :) Nem épp szép húzás valljuk be de mondjuk sokan meg azért vállalnak ilyen munkát hogy meglegyen az egy évük és utána továbbállhassanak. Nem tudom melyik volt előbb a tyúk e vagy a tojás... Bár lassan már ez sem lesz esedékes.
 
Ezekkel a sorokkal köszönnék most el, mindenkinek jó munkakeresgélést, ha valakinek kérdése van forduljon hozzám bizalommal!
 
Auf Wiedersehen!
 
Sebastian
 

Szólj hozzá!

Címkék: munka bécs magyarok engedély bécsi munkavállalási ausztriában munkák szezonális ausztria.


2010.05.05. 16:44 SzSMac

Ausztriai munkavállalásról tömören

Aloha,

 
A mai posztom talán az első és legfontosabb dologról fog szólni annak aki Ausztriában szeretne élni, és gyarapodni! Ez pedig nem más mint a munkakeresés. Nem tér el sok mindenben az otthoni munkavállalás folyamatától, az adózási rendszerük is sok tekintetben hasonló, és lévén EU-s ország, van pár általános érvényű dolog ami az összes tagállamban előfordul. Na de lássuk hogy hogyan is néz ki ez a folyamat!
 
"A tapasztalatok azt mutatják, hogy az élet még mindig édesebb Ausztriában mint nálunk. Erősen vonzó tényező mindenek előtt a busás jövedelem és Ausztria közelsége is." 
Nos első lépésként vegyük azt hogy mi is szükséges ahoz hogy munkát kaphassunk idekint.  A munkavállalási engedély kiváltása fontos tényező azt hiszem annak aki szeretne nyugdíjat, vagy társadalombiztosítást, persze mint otthon itt

Szólj hozzá!

Címkék: külföldi munka külföld ausztria bécs magyarok munkavállalás engedély bécsi munkavállalási


2010.05.04. 15:37 SzSMac

Első bejelentkezés

 

 

Üdvözlök mindenkit!

 
      Nos biztos sokakban felmerül a kérdés először egy idegen oldalt egy idegen blogot látogatva hogy, miért is jött létre? Mi célból veszi valaki a fáradságot és öl tömérdek órát az irkálásba, jó esetben az utánajárásba hogy a posztjait, bejegyzéseit némi tartalommal tudja megtölteni? Én úgy gondolom, hogy ez minden site-nál eltérő, az oldal témája határozza meg. Én például acélból terveztem egy, ilyen a címből könnyen kikövetkeztethető Bécs tematikájú blog létrehozását, mivel szeretnék egy olyan közösséget létrehozni az internet adta lehetőségeket felhasználva, ami tudja segíteni a benne munkálkodó tagokat az előrejutásban még akkor is ha a hazánktól egy távolabb eső országban, városban kell helytállnunk!
 
De előtte egy kis háttértörténet:
       Történt egyszer hogy két fiatal magyar, a romantikusabb műfajok kedvelőinek mondjuk egy fiú és egy lány, elhatározta hogy a könnyebb boldogulás érdekében egy közel eső ország, csöppet sem annyira távol eső városába, Bécsbe költözik!  Bécs városáról sokat halottak sok szép emléket őriztek elmesélésekből, és internet-országban való kalandozásaik során is megannyi információt szereztek erről a helyről! Nos ez a fiatal pár egy nagyon rögös utat kellet ám bejárjon hogy a megfelelő információkra rátaláljon hisz internetországban már évek óta senki nem tudott semmit erről a közeli, és mégis idegen helyről. Csekély idegennyelv tudásukat felhasználva jártak keltek az oldalak és fórumok kusza erdejében míg a megfelelő oldalakat meglelték! Azon tanakodtak hogy vajon az anyanyelvükön miért is nincs egy oldal ahol mindenről pontos és kimerítő információkat kaphatnak, például hogy honnan lehet házat, lakás találni, vagy csak szállást az otthontalan vándornak. Honnan tudnak munka után nézni, vagy hogy a napsütötte vasárnap délutánokon miféle szórakozásban tudják a munkával telt hétköznapokat kiheverni? Ezen tanakodásuk közepette arra jutottak hogy a fáradságos keresgélés hozta eredményeket megosztják honfitársaikkal hogy nekik többé ne keljen az osztrák város kesze kusza bürokráciájában olyan nehezen utat találni, és hogy megkönnyítsék azok számára az utat akik, egy jobb élet egy érdekesebb hivatás vagy csak az élménytárak gazdagítása motivál erre a rögös és információ-gazdag utazásra!
 
Szóval várom szerkeztők jelentkezését, Bécsből és Bécsen kívülről is, akik szívesen posztolnának érdekességeket híreket egy ilyen irányzatú oldalra!
 
Dolgos hetet mindenkinek a legközelebbi írásomig!
 
Sebastian

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: első bécs költöz


süti beállítások módosítása